Ákos Baján marad! PDF Nyomtatás E-mail

Hosszabbított a tréner.

A bajai szurkolók és a klubhoz közel állók nagy örömére a következő szezonban is Peresztegi Nagy Ákos irányítja majd a Bajai NKK A csoportos női kosárlabda csapatát. A szakember szerződése az idény végén lejár, a klub vezetői ez miatt tárgyalóasztalhoz is ültek Ákossal. A megbeszélések eredményre vezettek, így a következő szezonban is a székesfehérvári születésű edző irányítja a csapatot. A hírt tegnap sajtótájékoztatón jelentették be, ami után kíváncsiak voltunk Ákos véleményére.

"Ez az egy év abszolút meggyőzött arról, hogy amit tavaly nyáron a vezetők felvázoltak, azaz egy három éves terv, az teljes mértékben reális. Ez egy tudatos munkának lehet majd a gyümölcse, amelyből egy évet sikeresen teljesítettünk. Én úgy gondolom, hogy ezt az egy évet, amit itt eltöltöttem, azt maximálisan ennek a munkának rendeltem alá és segítettem ennek az útnak az elindulását. Nagy örömömre szolgál, hogy ezt a munkát folytathatom és ezen az úton az én szakmai munkámmal mehet tovább a csapat."

A BNKK vezetői örömmel nyugtázták, hogy sikerült megállapodni a szakemberrel és Ákos továbbra is Baján marad. A trénerrel való hosszabbítás után pedig már a közeljövő terveiről is beszélt Molnár Szilárd, a BNKK elnöke.

"Nagyon örülünk, hogy Ákos Baján marad, hiszen elégedettek voltunk a munkájával és a csapat teljesítményével. Szeretnénk megerősíteni a csapatot, hogy a következő lépcsőfokot is venni tudja az együttes. A keretből néhányan tanulmányi vagy más okok miatt kiválnak, a helyükre kell megfelelő pótlásról intézkednünk. A következő évre az alap cél a nyolc közé jutás, de jó lenne, ha minél kisebb szám szerepelne a csapat neve mellett."

A Próféta szóljon Önből Elnök Úr....

 

Hozzászólások
Keresés
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!
Zengő Ferenc  - Hajrá Baja   |85.67.84.xxx |2010-07-06 19:30:00
Gratulálunk, mi ott leszünk a nézőtéren, de lélekben Veletek a pályán!!
Zengő család.
zsupi   |89.223.217.xxx |2010-04-06 14:07:18
Jó döntés!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."