| A Sió Kupán jártunk! |
|
|
|
|
Szeptember 12-13.-án már a tizedik alkalommal rendezték meg a Sió Kupa Női Felkészülési Kosárlabda Tornát. A kupára hat élvonalbeli csapat, köztük a Bajai NKK kapott meghívást.
A szombati napon a BSE ellen kezdtük meg szereplésünket. Rögtön a mérkőzés elején kiderült, hogy a városmajoriak előttünk járnak és végül magabiztos, 93-63-as sikert arattak ellenünk. A délután folyamán a házigazda KSC-Szekszárddal találkoztunk. A két csapat egy héttel ezelőtt felkészülési mérkőzésen már összecsapott egymással, akkor a szekszárdiak 72-69-re nyertek. Most ennél simább volt a mérkőzés, a hazaiak végül 81-63-ra győzték le lányainkat. Így a csoport harmadik helyén zártunk és az ötödik helyért vasárnap reggel a Vasas-Csata volt az ellenfél. Az első két negyedben sokat hibáztunk és a fővárosiak húsz ponttal megléptek. A mérkőzés második felében már több szép dolgot is láthattunk Gorjanáczéktól és a második félidőt egy ponttal meg is nyertük. A vége 80-61 a Csata javára, így az idei Sió Kupát a hatodik helyen zártuk. Peresztegi Nagy Ákos a következőképpen értékelte a két napos tornát: „Valamennyi mérkőzésen voltak jó és rossz időszakok. Amikor egyfajta primadonna kosárlabdát játszottunk, akkor az ellenfelek átrohantak rajtunk és nem voltunk egy súlycsoportban. Amikor viszont azt csináltuk, amit edzéseken gyakorolunk, akkor voltak szép dolgaink is. A hátra lévő két hétben tovább kell csiszolni mind a védekezést, mind pedig a támadójátékot. A torna több hasznos tapasztalattal is szolgált.” Helyosztók, az 5. helyért: Vasas-Csata–Bajai NKK 80–61 (23–15, 24–12, 18–17, 15–17). A legjobb dobók: Czank (15), Laklóth (13/3), Mansaré (12), Szondy (10/6), illetve Budimir (14), Theodoreán (11/3), Gorjanácz (9/3), Szepsi (9). A 3. helyért: BSE–ZTE NKK 69–59 (17–13, 17–14, 16–12, 19–20). Ld: Kocsis (17/6), Varda (16), Szlimák (13/6), Simon (9/3), illetve Szélesy (19), Crasnoscios (14), Hersics (10/6), Rasheed (7). A döntőben: MiZo Pécs 2010–Atomerőmű-KSC Szekszárd 90–47 (23–14, 24–10, 28–17, 18–6). A legjobb dobók: Krnjic (25), Vajda A. (14/3), Iványi (11/3), Fegyverneky (11/3), Quigley (11/3), illetve Bálint R. (19/3), Szavercsenko (7/3). Különdíjasok. A legjobb játékos: Iványi Dalma (MiZo Pécs 2010), a legjobb edző: Fűzy Ákos (Mizo Pécs 2010). A KSC legjobbja: Jekatyerina Szevercsenko. Szabó Ödön-díj: Bálint Réka (Atomerőmű-KSC Szekszárd). Fair Play-díj: Tamis Dorottya (Atomerőmű-KSC Szekszárd).
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.26
3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."
|




